Felhívás autista szülőkhöz
Az alapítványról

Előzmények

32 éve, amikor negyedik, hároméves gyermekünket Domonkost súlyos autistának diagnosztizálták, még kezdetleges volt a segítség. A fogyatékos oviból kivettük, mert romlott az állapota. A feleségem otthon maradt vele, hogy minden idejét gyermekünk intenzív fejlesztésére fordíthassa. Rengetek nehézség és nélkülözés után fiunkat ki tudtuk vinni külföldi terápiákra, melyeknek köszönhetően Domi ugrásszerűen fejlődött. Szerettük volna a kinti terápiákat hazahozni, hogy segítsünk sorstárs családok reménytelen helyzetén. Ennek a megvalósításához a ferencesektől kértünk segítséget. Gyöngyösi rendházukat, és fenntartói felelősségvállalását kaptuk. A rend főépítésze egy gyönyörű autizmus- specifikus intézményt tervezett a lepusztult kolostorba, ez lett a jelenleg is működő Autista Segítő Központ. 

Gyöngyösi évek

A katolikus német Renovábis segélyszervezet az ügy mellé állt, majd kormányzati támogatással, magánadományokból tíz éven át tartott az Autista Segítő Központ (ASK), majd az intézmény kimenetét biztosító Karácsondi Autista Majorság felépítése. A napsugár’67 Alapítvány önkéntesek szervezésével, adománygyűjtéssel, az autista gyerekek szabadidős programjainak és táborozásainak biztosításával nagyban hozzájárult a célok eléréséhez. Az adománygyűjtés leksikeresebb állomásai a 2005-ös Petőfi Rádió karácsonyi Adomány Hagyomány műsora, majd következő évben a Hír TV lII. Borárverése a majorság felépítéséért.

Autista Segítő Központ

A feleségemmel együtt az alapítástól 10 évig vezettük az intézményt. Megnyertünk változó kormányok alatt is minden lehetséges pályázatot, de a legfontosabb célt, hogy az együtt felnevelt, közösségbe szoktatott felnőtté vált gondozottjaink számára életük végéig munkát és otthont adó életteret Karácsondon megvalósítsuk, nem tudtuk elérni.   Mindent keresztülhúzott a 2007-es gazdasági válság.
A majorság elveszett az autisták számára, csak egy befejezetlen lakóotthon maradt meg belőle.

Karácsondi lakóotthon

Újrakezdés Gyöngyöspatán

A kezdeti és a mai székhely

Az alapítvány Gyöngyöspata polgármestere, Molnár János úr megtisztelő meghívására a kisvárosba tette át székhelyét. A düsseldorfi ferencesek, német és hazai segítőink, családi cégünk támogatásával az alapítvány megvásárolt egy elhagyatott parasztházat, amelyet rendbe téve berendezhette új székhelyét. Gyöngyöspatára költözködtünk, és így helyi lakosként megvehettük az első őszibarackost, amit ingyenes földhasználattal átadtunk az alapítványnak. Újból nekiláthattunk eredeti célunk, a felnőtt autisták számára alkalmas élettér megvalósításához.

Urrátesz dűlő és az alapítvány standja a Király utcában

Az alapítvány ökológiai gazdaság kiépítését tűzte ki célul, amely a megtermelt gyümölcs további feldolgozásával magas hozzáadott értéket teremt, és munkalehetőséget ad autizmussal élő és megváltozott munkaképességű embereknek. Tíz év után az alapítvány akkreditált rehabilitációs munkahelyein a szőlő és gyümölcsösökben, a gyümölcsfeldolgozó és sütő üzemekben, a kézműves műhelyekben már 13 megváltozott munkaképességű, 4 autista és 8 ép munkatársat foglalkoztatott, fenntartott egy 4 fős támogatott lakhatást autizmussal élő felnőtt munkatársai részére.

A megszűnt karácsondi Szent Domonkos támogatott lakhatásunk

Amikor már majd minden kitűzött célunk megvalósult, akkor megváltozott piaci környezetük miatt nehéz pénzügyi helyzetebe kerültek céges segítőink. Lecsökkent támogatásuk miatt válságos helyzetbe került az alapítvány. Meg kellett válnunk néhány kedves és több felejthető munkatárstól, csak a bajban is kitartó kollégák maradtak velünk.
A Covid tovább nehezítette az alapítvány helyzetét. Föladtuk biopiaci standunkat, a borászatot, a gyümölcstermelés területét csökkentettük, a gyümölcsfeldolgozó és a sütöde működését is szüneteltettük. A támogatott lakhatás szolgáltatást a veszteségek miatt be kellett zárnunk.

Tanulságok

Ha visszatekintünk a nehezen átélt időszakokra, akkor belátható, hogy mind Karácsondon, mind Gyöngyöspatán hasonlóak voltak a krízishelyzetet kiváltó okok.  Karácsondon a ferenceseket, ill. Gyöngyöspatán az alapítvány kiemelt támogatóját egyaránt likviditási gondjaik kényszerítették a felnőtt autisták támogatásának a csökkentésére.

Vándorlás a betlehemi barlanghoz
A grafika Bősze Ágoston grafikus ajándéka.

Ebből látni kell, hogy felnőtt autisták életük végéig szóló emberhez méltó ellátásáért csak olyan fenntartó alkalmas, aki semmiféle hierarchia fölérendelt vezetői döntésétől nem függ, nincs alárendelve egy tőle független gazdálkodó szervezet jó vagy balsorsának. Egy szülő csak olyan fenntartóra bízhatja életre szólóan a gyermekét, amelynek  az autistákról való gondoskodás a legfontosabb feladata , és jó pásztorként és rábízottokért minden áldozatra kész.

Ilyen fenntartót ma hazánkban nehéz találni. Így a szülők csak magukra, és a Gondviselésre számíthatnak, ha el akarják kerülni, hogy haláluk után szeretett gyermekük élete tragédiába forduljon. Nincs mire várni. Ezen a helyzeten 30 év alatt nem változott semmi. A fiatal szülők mindig bízni fognak abban, hogy majd a tudomány, a szakemberek mindent megoldanak mire az ő gyermekük felcseperedik, és észre sem veszik, hogy az idő múlásával a világból lassan kifogy a szeretet, a másik emberért való felelősségvállalás, és a dolgok rossz irányba mennek.
Egy ember semmi, kettő már valami, öt egy sorban már csodákra is képes. Tanították nagyjaink hisszük, hogy az érinett szülők összefogásával, sorsunk irányítását saját kezünkbe véve, a közös célért dolgozva, imádkozva és áldozatot hozva megmenthetjük gyermekeinket.

Jézus, a jó pásztor

Munkalehetőségek ma Gyöngyöspatán

A harmadik újrakezdéshez az erőt hitünkből, és autista gyermekünk mosolyából, szeretetéből merítjük.
Első lépésként újra talpra állítottuk az alapítvány ökológiai gazdaságát.
Célunk autisták foglalkoztatására alkalmas fejlesztő és akkreditált munkahelyek létesítése. Ma már az alábbi foglalkozási lehetőségeket kínáljuk:

Agyagozás, csuhé- szövés, süteménykészítés során nyújtás, szaggatás, sütőlemezre felrakás, palacsintasütés, kevert tészta sütés, diópucolás. Ökológiai tojótelepünk 50 tyúkja számára kézi szecskázás, csöves kukoricahántás, morzsolás, takarmány darálás különböző kézi darálókkal, tojás összeszedés, sepregetés, virágos kert locsolás, fűnyírás, gyümölcsfák koronája alatt szalmás, komposztos takarás létesítése talicskázással, rakodással, rotakapálás, rönkök darabolása keresztfűrésszel, ágdaraboló gép etetése, kemence fűtése, gyümölcsválogatás, magozás, merített papír készítés,  nyomtatás. A dőlt betűvel írtakat Domonkos fiunk már kitartóan tudja segítővel végezni.

Baromfi gondozás, sütemény gyártás, fűrészelés

Lehetőségek az aktív pihenésre

Hosszú erdei séták a közeli hegyekben,a központi kondícionáló teremben erősítő torna kerékpáron, elliptikus gépen, futószalagon, hasizom erősítő padon, illetve taposópad. A kerti pihenés a  hintával, trambulinnal egészül ki.    Palacsinta, sütemény sütés a tankonyhában, vásárlás gyakorlása egy helyi kisboltban egészíti ki a napi programot. Az ebéd elfogyasztására melegítő konyhával ellátott kis ebédlő áll rendelkezésre.

Elliptikus trénerezés

Egy kávézónak, teázónak berendezett és büfével ellátott közösségi tér a munkaközi pihenések, beszélgetések találkozások helyszíne. Ebben az autisták által készített sütemények, szendvicsek, várják az autista és a segítő munkatársakat, vendégeinket. Közös hálaadást, születésnapi, névnapi közösségi ünnepeket is ebben a közösségi térben rendezünk. Zenehallgatás, családi programok, a Mátrában kirándulások az autista munkatársak hozzátartozóival segítik a kapcsolatok épülését.

Trambulinozás

Ökológiai gazdaságunk

Az ökológiai gazdaság jövedelmezőségének a javítása volt az alapítvány megújítása során a másik fontos feladat. A 4ha területű ökológiai gyümölcs, málna és csemegeszőlő ökológiai ültetvényeinket az elmúlt két évben mintegy 1500 db csemete telepítésével megújítottuk. Építettünk egy ökológiai tojótelepet. Gyümölcstermékeink és a tojás rendelkeznek a Biokontroll tanúsítványával, 1ha területen létestettünk öntöző rendszert, amelyen málnát, és a tojótelep számára bio takarmányt termelünk. A gyümölcsösöket új, biztonságos vadvédelmi kerítések védik. A biogazdaságban a talajmunkákhoz, növényvédelemhez, szállításhoz szükséges gépek, szerviz műhelyek megtalálhatók.A gyümölcsfeldolgozó és a sütő üzem minden szükséges géppel és eszközzel föl van szerelve az előkészítéstől a csomagolásig, a raktározásig. Mindkettő rendelkezik NÉBIH működési engedéllyel, Biokontroll tanúsítvánnyal.

Gyümölcsfeldolgozó üzem, őszibarackos Paskomban, ősszel termő málnás ültetvény

Értékesítés, és segítők

A friss gyümölcsöt, a gyümölcsfeldolgozó és a sütőüzem bio készítményeit 2024-től, amikor lejár az újratelepített gazdaság átállásos időszaka, tudjuk a Biokultúra Egyesület MOM Biopiacán az alapítvány megszokott standján értékesíteni. Addig a termékeinket Facebook csoportok segítségével, ill. egy mozgó árusításra engedélyezés alatt álló teherautóval tudjuk vevőinkhöz eljuttatni.

Munkánkat négy ép főállású, két megváltozott munkaképességű rehabilitációs munkatárs, egy részmunkaidős rehabilitációs tanácsadó és mentor és egy részmunkaidős, autista gondozás terén tapasztalt pedagógus segíti. A feleségemmel önkéntesként látjuk el az alapítvány pénzügyi és szakmai vezetői munkáját együtt dolgozva és személyes példát mutatva a gazdaságban.

Alapítvány standja a MOM piacon és büfékocsi

Remény és hálaadás

Reméljük, hogy a Gondviselés, mint már annyiszor az elmúlt 30 év alatt ismét küld embereket a munkához, mert ,,az aratnivaló sok, a munkás kevés.” Autistáink munkájához személyes segítőket kell állítanunk magunk helyett, így tudjuk őket a jövőjükre felkészíteni, magunkról leválasztani. Gazdaságos, ha mindent, amit mi szülők el tudunk végezni magunk látunk el a gazdaságban, az értékesítésben, és lehetőleg nem fizetett napszámosokkal, alkalmazottakkal dolgoztatunk.
Az alapítvány székhelyén a honlapon a galériában is látható kis lakás várja a közös sors vállalásán elgondolkodó hívő családokat, hogy együtt lakva, dolgozva megismerhessük egymást.

Fiatal érdeklődő családokat is szeretettel várunk, akik majd átvehetik tőlünk a stafétabotot, vagy bátorságot meríthetnek a látottakból. Ezúton is köszönetet mondunk a Jóistennek, a ferences testvéreknek, minden segítőnknek, támogatónknak, hogy segíthettünk néhány sorstársunkon. Hálásak vagyunk, hogy a Ferences Rend példát mutatott az irgalmasságból, és ma is segíti az autistákat.

Ébner Gyula és neje
önkéntesek

Bronz plakett adományozóinknak